Pannonhalmi Borvidék – Széldomb
A Pannonhalmi-dombság, avagy a Sokoró az egyik legkisebb, ugyanakkor legősibb borkultúrával rendelkező borvidéke hazánknak. Győr-Moson-Sopron megye dél-keleti részén terül el, földrajzi szempontból a Dunántúli-középhegységhez, azon belül a Bakonyhoz sorolják. Legmagasabb pontja – mely egyben a borvidéké is – a 317 m magas Nyúli-hegy. A borvidék legjellemzőbb talajképző kőzete a lösz és a homokkő, de barna erdőtalaj illetve kisebb arányban barnaföldek is kialakultak az alapkőzeten, melyet sok helyen vízmosások szabdalnak. Az évi középhőmérséklet 10-12 C°. A fényellátottság közepes, az évi napfényes órák száma 2000 óra körül alakul. A csapadék - sokéves adatok alapján - 600-650 mm között várható, bár az utóbbi évek szélsőséges időjárása nem könnyíti a gazdák dolgát...
A Pannonhalmi-dombság keleti, délkeleti lejtőin a római kor óta termesztenek szőlőt. Egyes felvetések szerint honfoglaló őseink virágzó szőlőskerteket találtak a sokorói dombokon. Szent István királyunk által 1002-ben keltezett pannonhalmi alapítólevél egyben a magyar szőlőművelés első írásos emléke is, hisz a szőlőt, mint tized alá eső terményt említi. A szőlőtermelés hagyománya szorosan kötődik a pannonhalmi apátsághoz, a bencések jelentősen hozzájárultak, hogy a környéken elterjedt a szőlőművesség.
Egy apátsági összeírás alapján 1093-ban a szőlőművesek már a vidék lakosságának 17 %-át tették ki, a 13. században a környék 90 falujában 256 család foglalkozott a szőlőtermesztéssel. A török hódítás idején a környék elnéptelenedett, hisz a Bécs irányába tartó török seregek a területen vonultak át. A törökök kiűzése után az ültetvények újra felvirágoztak és a megélhetés fontos forrásává váltak. Egy 1874-es felmérés adatai szerint már 4694 hektar volt akkor a termőterület.
A filoxériavész (1875-ben)1500 hektár területet pusztított el, az összterület 30 %-át, ami országos összehasonlításban jónak mondható. Ennek köszönhető, hogy a direkttermő fajták – az othello kivételével – elterjedése nagyon csekély mértékű lett. A termőterület 1914-re 1000 hektárra esett vissza.
A II. világháború után elöregedtek a birtokok, majd a z 1959-ben végrehajtott tsz-esítés után a termőterületeket táblásították. Az akkori állami rendelet 14 borvidéket említ – köztük a pannonhalmit. A nagyüzemi telepítések 1963-ban Pannonhalmán indultak meg. Elterjedt a Lenz-Moser-féle magasművelés. Az 1980-as évek végén a borvidéken 958 hektáron folyt nagyüzemi és további 3-400 hektáron háztáji gazdálkodás. A rendszerváltás után önálló borvidékké lett a tájegység, amelyhez Écs, Felpéc, Győr-Ménfőcsanak, Győrság, Győrszemere, Győrújbarát, Kajárpéc, Nyalka, Nyúl, Pannonhalma, Pázmándfalu, Ravazd és Tényő települések tartoznak, melyek a 2008-as egyesítésig 7 különálló hegyközségként voltak nyilvántartva.
Jelenleg a regisztrált szőlőterület 650 hektár, melyet mintegy 500 szőlőművelő gondoz.
A borvidéken elsősorban fehérszőlő ültetvényeket találunk, a vidék meghatározó szőlőfajtája az Olaszrizling, de a Rajnai Rizling, a Tramini, a Királyleányka, a Chardonnay, a Rizlingszilváni is jelen van. Az új telepítéseken fehér és kékszőlőfajtákkal egyaránt találkozhatunk (Irsai Olivér, Savignon Blanc, Kékfrankos, Cabernet Franc, Cabernet Sauvignon, Merlot, Pinot Noir), így színesítve és gazdagítva a borvidék kínálatát.
